Idén májusra 14 év békés és izgalommentes együttlésé után hirtelen és váratlanul ivaréretté vált a Vajdaságról elnevezett nyárfa a kertben. Na jó, udvarban.
Ennek lehet köze ahhoz hogy autonómiát kaptak a jumagyarok mostanában? Hát persze, miért ne lenne köze.
Egy ajándék volt ez a nap. Úgy is, mint egy megfelelően hőmérsékelt májusi nap, úgy is, mint egy újabb lehetőség az életünk üdvösebbé formálására, de úgy is, mint kétes szerepeim egyikének, az anyaságomnak egyénileg jól megoldott megünneplése.
Trambival délben egy nagyon jót aludtunk (1. bónuszpont)), aztán lementünk a Kerényi-parkba tűzoltókocsikat és tűzoltókat (2. bónuszpont) nézegetni. A tűzoltókocsik (3. bónuszpont) nyertek Trambinál is, és enyhe csalódásomra nálam is. A tűzoltók nem voltak az igaziak. Naja a szomszédban minden kúlabb. Határontúl meg aztán főleg extra kúl.
Az enyhe csalódásra ráittam egy kapuccsinót és csokival bevont kávészemet rágtam hozzá (4 és feledik b.p.),
Este meg a kovácsnéval megajándékoztuk magunkat egy koncerttel Óbudán. Behéveztünk (5. b.p.) és Quimbyre (6-7. b.p.) ugráltunk két órát. Az viszont megint csak kúl volt. Főleg ez a szám.
Vukk öt perccel ezelőtt megtanult fütyülni! Úgy néz ki mint egy kovácsmargit kerámiaangyal, kifelé csücsöríti mindkét ajkát. DE teljesen jól szól!
Vukk ma örömmel újságolta, hogy az Andris megint játszik és barátkozik vele.
Kábé két hete ugyanis majd egy évnyi barátkozás után az Andris közölte Cimettel hogy már megubta őt és többet nem kíván vele játszani. Vukk ezt kicsit értetlenül mesélte el nekem, én meg igen kölletlenül azt mondtam rá, hogy végülis az nem baj ha másokkal is játszani akar a barátunk hisz neki, Vukknak is van több barátja, valamint azt is mondtam hogy az Andris ezt a magunás-dolgot biztos hallotta valahol és azért mondja. Magamban természetesen örökre végeztem az Andriskával, de ezt megtartottam magamnak.
Később még föl-följött ez a megunásos barátkozás, és akkor abban maradtunk, hogy az igazi barátok nem unják meg véglegesen egymást.
Erre ma jön kislány, és meséli, hogy megint vele játszik az Andris, sőt azt is mondta neki, hogy szép a haja. Pedig előbb meg azt mondta hogy megunt engem. Hm, mondom, ez jó hír. Bár .. ez az Andris akkor kicsit olyan összevisszabeszélős, ezt is mond meg azt is mond. Na de az a fő hogy jót játszottatok.
Tegnap visszatoltuk az egyik kölcsön-babakocsit a kovácséknak. Ők épp a Gombában vacsoráztak családilag, így mi is beültünk melléjük egy kicsit. Nagyvukk almalevet ivott, én meg kakaót ittam és fél melegszendvicset ettem.
Utána elindultunk a főtér felé, a kovács tolta a visszakapott kocsiban a nagyobbik őgyereküket, kovácsné esernyőkocsiban a kisebbiket, én meg a mi piros dzsipünkben Nagyvukkot. Ahogy a Görög utcán egymás mellé soroltunk a kocsikkal, valaki fölvetette hogy versenyezhetnénk is.
Én nagyképűen közöltem, hogy egészségesen kiegyenlítetlen erőkkel rendelkezünk, merthogy az én babakocsim a legjobb és a Cicc is könnyű. Igaz, hogy a kovács férfi, de ő tolja a legnehezebb gyereket, és igaz, hogy a kovácsné tolja a legkönnyebb gyereket, de az ő kocsija a leggázabb. Ezzel teljesen fölbőszítettem őket, s egyszerre csak azt látom, hogy mindketten elrohantak a babakocsijukkal. Gyorsan utánuk rohantam hát én is a babakocsival, Vukkocska ijedten fogódzkodott az ülésbe, és már szinte beértem a kovácsot, amikor rájöttem, hogy a Vukk nincs bekötve, és hogy kieshet, ezért a cél előtt pár méterrel megálltam.
Mikor befutott a kovácsné is, gyorsan megbeszéltük, hogy ezt a versenyt majd meg kell ismételjük, de akkor már váltott kocsikkal, hogy mindenki minden kocsit és minden gyereket alkalmazzon, vagyis három a köbön -féleképp variáljuk meg a futamokat.
Később örültem, hogy nem én nyertem, milyen lett volna már, ha leverem a kovácsot, ráadásul magassarkú cipőben, uggyan.
Tanyán voltunk vukkokkal Monor mellett Karak nagybátyjánál ma, vagyis szombaton.
Nagyon sok dolog történt velük. Először is Nagyvukk rókázott egyet a Thököly út és a Hungária körút sarkán, mert indulás előtt reggelizett, és rosszul lett az autózástól. Aztán a zuglói állomás alatti kocsmában ülve vártuk ki a vonatot, mert kedvelnivalóan olcsó volt a vonatjegy nekem és Karaknak, mert két hatéven aluli gyereket is hurcibáltunk magunkkal, és a különbözetből hotdogot meg ischlert vettem.
A tanyán kiderült, hogy a tavalyról ismert kisőzike valójában őzbak, és új, késjellegűen éles szarvacskákat növesztett. Félelmetesen is viselkedett, bekerítve is ijesztő volt. Karak és Nagyvukk száraz kiflidarabokat hoztak és osztottak ki a baromfik közt, majd elmentünk megnézni a lovakat, és Karak különös sárga vízinövényeket szedett Cimetnek, meg lefényképezte mobiltelefonnal, ahogy gumicsizmában álldogáll a locspocsban.
Aztán Istók aludt, de nem alhatott, csak egy órát, és ebédölési okból kelnie kellett. Mondjukrá hogy nem ettek rosszul, és engem is hagytak enni. Az ebéd bent volt Monoron, és utána ismét kimentünk a tanyára, és vukkok pónilóra ültek, mind a ketten, és nagyon bátrak voltak. A pónit Zsuzsának hívták, és én is ültem rajta egy kicsit, de aztán én nagyobb lóra is fölültem, és az még jobb volt, azt Apacsnak hívták.
Istókra egy nagyon kedves pasas vigyázott közben, aki ott lakik meg gondozza az állatokat, meg földműveli a földeket. Én nagyon jót beszélgettem a nap folyamán többszöri lépésben ezzel az illetővel, és tragikus dolgokat hallottam tőle volt feleségről meg nevelőszülőkhöz került gyerekekről. Még mindig meg vagyok kicsit rázva. Csoda, hogy még él a faszi.
Nyuszit is mentek nézni a vukkokkal, de közben Nagyvukkot megcsípte egy lúd! Karak ostorral háromszor végigkergette büntetésből a sunyi ludakat a baromfiudvaron. Aztán én is próbáltam az ostorral csattingatni, és jól összevertem magam, de párszor szólt is rendesen már.
Aztán hazajöttünk, már nagyon későn értünk haza. Karak kicsit elkísért minket a héven, de végül hazament sajátmagához, mi meg hazajöttünk ide. Szomorú voltam, amikor elbúcsúztunk tőle, de pár megálló alatt kiverték ezt az irracionális érzést belőlem a vukkok. Istók két megállóval a végállomás előtt elaludt, és nem is ébredt föl.
A katolikus oviban apák napja volt ma, amin Karak és Vukk is résztvettek. Karak szép nadrágban érkezett, én tehát kellő kárörömmel vártam, hogy a korábbi évek gyakorlatához híven zsákbanfutásos alligátorkúszó-versenyt hirdessenek meg az alfa-apukák közt, de nagy csalódásomra erre nem került sor.
Volt helyette gyermekkezek által kidekorált fehér micisapkában való udvar-körbefutás majd tornázás (édes kis ovónénik által bemutatott koreográfiával) a Gyermek volt minden óriás c. dalra. Trambi és én oldalról figyeltük a cirkuszt, de Karak rezzenéstelen arccal és dicséretes önfegyelemmel végezte a ráróttakat, és a füldugaszok sem hullottak ki a füléből.
A zeneszámot elrettentésképp tettem ide be olyan fériak számára, akik még gyermekvállalás előtt vannak. Én meg Trambi az udvari izgésmozgás után hazamentünk, hiszen mi megtehettük. Végre tudok egy olyat mondani, ami miatt jobb, hogy nőnek születtem - nem kell apák napjára járjak!!
Trambi ma a fenekemet csapkodta perceken keresztül. Először büntetési szándékkal, merthogy nem emeltem föl abba a szent minutába hogy neki erre támadt igénye - majd ahogy észrevette, hogy a hátsómat beborító farmernadrágon milyen jó hangosan csattog az ő kis tenyere, úgy módosult a kezdetben szemrehányó hangvételű rikoltozása mélytónusú nevetgéléssé.
Máskülönben fejjel előre lecsúszott ma egy székről, fél métert eshetett kábé, de gyorsan fölugrott, dühösen kiabált egy sort, és megint visszamászott a székre, és onnan tovább az asztalra. Asszem ezt a rovatot fölösleges is tovább részletezni.
Trambi fokozódik. Ma a zöldségesnél paradicsomot lopott, s mire föleszméltünk, bele is harapott.
Semmilyen fölszólításra nem reagál, egyféleképp lehet rá hatást gyakorolni, ha fejjel lefelé lógatod egy darabig, majd a hasát harapdálod illetve ököllel megbokszolod a bicepszeit. Ettől kacag, s pár percre megnyugszik.
Valamelyik nap az oviból a balettóra felé menet verset költöttem Vukk társaságában. Neki rögvest elmondtam és értő közönségnek bizonyult. Tíz percig kacagott és a verset ismételgette.
A verset este elmondtam aktuális lakóközösségünkben is (avagy nagycsaládunkban, avagy kommunánkban, avagy otthon), és nem vettek komolyan. Majd azt is mondták, hogy az egyik szó nem is létezik, és amúgy is. Vukk ezúttal is a pártomon maradt, és kitartott amellett hogy a vers pedig nagyszerű. Napokkal később is megbotránkozva emlegette, hogy a nenusnak meg a nannyának nem tetszett a vers!!
Íme a vers:
.
Szentendre
.
Macskakő
kocsiló
kutyakaka
.
.
