Vukk az éjjel azt álmodta, hogy repülőn ül velem, és nagyon alacsonyan szállunk, szinte a fák lombját súroljuk.
Ezt követően, még álmában verset költött, ami így szólt:
" Rakéta, repülőgép leesik - szemét"
Elfogultan meg vagyok hatva, hogy ekkora hatással volt rá a szeretethidas szemétszedésünk. Meg nyilván az M0 fölött extrémalacsonyan szálló repülők látványa is Monorra avagy Becsére menet.
MEgfejtettem a centrum és a periféria viszonyulását az időhöz, mégpedig Becsén a Holt-Tiszánál, ezt meg akarom írni ha idejutok valamikor pihenten.
A pünkösdről is szeretnék pár sort majd, meg a Dienes Valéria-táncelőadásról, ez utóbbit köszönöm Karaknak.
Trambi gregorián stílusú etetős-dalát is be kell jegyezzem.
De most mesélek a Vukknak, aztán meg alszom.
Puszi mindenkinek.
ALTATÓDAL Weöres Sándor
Csíjja, csicsíjja, rózsa,
Csicsíjja, mályva!
Hold-lepte úton,
Csillag-lepte úton,
Két kutya kullog,
Köves, szeles úton.
Csíjja, csicsíjja, rózsa,
Csicsíjja, mályva!
A nagyfülü kutya kérdi:
Rózsa-rózsa mit csinál?
A nagyorru kutya kérdi:
Mályva-mályva mit csinál?
Rózsa-szál, mályva-szál
Kék gyöngyöt tesz bársony-tokba,
Addig jó, míg szundikál.
Csíjja, csicsíjja, rózsa,
Csicsíjja, mályva!
Vukkocska s én önkéntes munkára jelentkeztünk. Pontosabban jelentkeztem, mert neki kirándulást ígértem a munkahelyemmel. Azt is mondtam azért előtte, hogy lehet dolgozni is majd a kiránduláson.
Mindketten alig keltünk föl reggel, de azzal nyugtattam magamat, amikor még egy dugóban ültünk kezdésidőpontban, hogy előítéleteim alapján az áhítozó lelkésznő abba a típusba tartozik, aki nem tudja mennyi az elég ebben a műfajban. Előítéletem beigazolódott, így félóra késéssel is jócskán részesült Vukk a parttalanul áradó református kegyességből, de elég álmos volt ahhoz, hogy ne sérüljön tőle mélyen.
Ezt követően megkaptuk obligát reklámpólóinkat (melyekbe vetett reményem erősen hozzájárult ahhoz, hogy egyáltalán erőt vettem magunkon reggel), és kirohantunk gazolni, illetve Vukk pipacsot szedni és kekszet enni. A gazolás, majd ásás, kapálás és gereblyézés közben többször elgyengültem, és olyasmiket kérdeztem magamtól, hogy miért teszem ezt magunkkal hogy Őrmezőn egy speciálisgyerek-intézet kertjében nyűvöm véresre a kezemet, miért rángatom szegény Vukkot is ebbe bele, illetve miért nem tettem én is divatos napszemüveget magamra. Többször kishíján csomagolni kezdtem hogy húzzunk boldogabb és reprezentatívabb tájaira az Én Budapestemnek, ha már kirándulást ígértem, de valami beteges perfekcionizmus visszatartott és fogamat szívva, de ott maradtam a mások ünnepnapján.
Vukk egy idő után megtalálta az egyik fiúgyermek eltört íját, és ostorként csattogott vele. A madzagot újrahasznosítva új íjat csináltam neki egy bokor rejtekében, a bokorból frissen leszüretelt zsenge ágból, s ezzel részesültem kvázi a nap első kegyelmi ajándékából, ha klerikálisan akarok fogalmazni. (Ha nem, akkor csak elkövettem a mai első értelmes dolgot.) Vukk ugyanis egy csapásra kivette a lemezjátszóból az "Unatkozom" c, slágert, és átvedlett vadászó és kalandozó természeti lénnyé, s ez estig így is maradt.
Az intézetből átautóztak minket a Rózsadombra, egy szépen nyírt füvű kilátóhoz, ahonnan be lehetett látni egész Budapestet. Vukknak úgy tűnt hogy a Gellért-hegy olyan alakú, mint egy bálna, és kiszúrta balra a szeretett hidat is. A megyerit.
A kilátó körül szemetet kellett szedni. Először kincskereső játékra emlékeztetett a dolog, mert alig találtunk szemetet, aztán ahogy belémelegedtünk, hirtelen váltott ökológiai horrorfilmbe az egész, mert a susnyásban ijesztően értelmetlenül odahányva több tucat ceruzaelemet, öngyújtókat dögivel, elektromos hulladékot és zsákszám műanyag palackot találtunk. Ezenkívül Vukk talált egy piros fenékcsúszót, jó állapotban, valamint én egy zseniális és hibátlan rózsás herendi teáscsészét, amit természetesen hazahoztam, és második kegyelmi ajándéknak számolok el.
Ha számolgatni illik egyáltalán ilyenkor. De a szemétszedés közben lassan elmúlt belőlem minden számolgatós inger, és egyszerűen csak boldog voltam, hogy Vukk és én képesek vagyunk rá, hogy susnyásban szemetet szedjünk, közben persze a szerzeményekről kiabálunk egymásnak, hogy fúúúúúúj nézd milyen nagyon mérgező dolgot találtam! meg ááááh, nem hiszem el, még egy rakat ceruzaelem! meg hasonlóak, meg hogy a kezembe teszi a meleg kis mancsát, és megyünk amerre látunk, mert szinte minden érdekel minket és mindenhol boldogok tudunk lenni.
Hazafelé hévezés közben aztán Csillaghegynél fölszállt Döbrentei Kornél, akit megmutattam a Vukknak, hogy ezt ismerjük, majd kedvesen köszöntünk az ipsének, aki szintén nagyon kedvesen visszaköszönt és Pomáznál leszállt.
Azt hallottuk a katolikus érzelmű verebektől, avagy a jólinformált anyukáktól az ovi környékén, hogy nehezebb bekerülni a katolikus iskolába mint az ELTE jogikarra, mert az idén pl már csak két (!!) szabad hely van az induló első osztályba olyanok részére, akiknek nem jár testvérük már az iskolába. Mert a testvérek előnyt élveznek fölvételnél.
A verebek olyan babonás tippeket adtak a bekerülési esélyek javítására, mint pl nagy összegekkel támogatni a plébánia alapítványát (ez nálam kiesik, nincs annyi pénzem, meg a bizonytalanra spúr vagyok azért), meg résztvenni a szülői jótékonysági bálon (ez is kiesik, mert nincs kivel menjek, tánc nélkül meg nem vagyok hajlandó bálba menni), illetve szorgalmasan járni a vasárnapi misére.
Ez utóbbi alkalmazása mellett döntöttem:
- olcsó
- nem kell hozzá táncpartner
- jó a zene
- lelkileg építő hatású lehet.
Ennek megfelelően elkezdtünk misére járni, pár hete már rendszeresen.
Vukk első héten a mise nagyrészét ölembe hajtott fejjel aludta át. A rákövetkező héten Trambi is jött velünk, így az emeleti játszószobában randalíroztak főleg, a mise hangjai fogjukrá hogy beszüremlettek a játékok közé, de nagyon haloványan. Ezt követően Trambi keresztmamájával és öt gyerekével együtt sikerült menjünk, ez volt a legautentikusabb mind közül, és Vukk még a sorba is beállt az áldásért.
A múltkori misén végig az első sorban ült előttem, csodáltam is érte, hogy bírja ilyen kicsi létére végigülni. Hazafelé menet elmesélte, hogy végig nézték egymást az egyik fiúval aki a papbácsi mellett ült. A szemüvegessel, amelyik úgy nézett ki mint a Félix. Mondtam, ja, volt egy olyan szemüveges, láttam én is.
A mai misén csak olyan szögben kaptunk helyet, ahonnan nem látszott egy árva ministráns sem, így pár perc múlva gyúrogatni kezdett, hogy menjünk föl az emeletre. Tíz percig bírtam, aztán fölmentünk, és ott komplett, Vukknak való társadalmi élet várt minket - a helyes ismerős kis- és nagyfiúk és apukák mind az emeleten ültek, többen integettek és köszöngettek is Vukknak, aki nagyon jól érezte magát innentől fogva a misén, és hazafelé is ebben a szellemben szinte röpült mellettem.
Én azért próbáltam imádkozni a mai misén többek közt, hogy legyen jelen Krisztus a mi kettőnk misére járásaiban. Mégha az mindenképp kedvező hozadék lehet ha Vukk a rendes katolikus fiúk között kezd vadászni, vagy ugye bekerül a katolikus suliba. De akkor sem ezek az elsődleges célok, na.
Följegyzésre méltó esemény, hogy a burzsoá aknaparkból átszokunk a helyi usziba, a vizesnyolcasba,
valamint ami még érdekesebb, hogy Vukk megtanult az első vizes8as-látogatásunk alkalmával nyitott szemmel víz alatt úszni, s ezzel már lekörözött engem, aki máig nem viselem el, ha víz éri az arcomat úszás közben.
Őszintén nagyon elismerés a vukknak ezért. Pár perc leforgása alatt történt ez a víz alatt úszás nála, csak néztem mint a moziban. először víz alatt gyalogolt át a bóják alatt. Aztán kinyitotta a szemeit és úgy gyalogolt, mint egy kis tengeralattjáró. Ezt követően meg elkezdett siklani úszva a víz alatt, nyitott szemmel. Vau!!
Másra nem tudok gondolni, csak erre a föntire a tegnapi Trambi-sétáltatás után.
Mással nem lehet magyarázni, hogy soha ennyi kutyás ház mellett még nem mentem el, tele ugatós és félelmetes vérebekkel, Trambi szíve a torkomban dobogott jóleső izgalommal.
Közben találkoztunk a kanalizációsbácsival, aki ezúttal nem csak megkavarta botjával a cuccot, hanem be is mászott a lyukon keresztül a műhelyébe. Trambi alaposan megfigyelte a munkálatokat.
Aztán ahogy leértünk a Dunához, ahova a mutatóujjamnál fogva ráncigált le, épp elindult a szigetről a kishajó, széles ívben kanyarodott a móló mellé. biciklis jónők tucatjai érkeztek vele a városunkba, akik nagyrésze megcirógatta Trambit, miközben ő a visszatávolodó kishajónak integetett zord ábrázattal.
Ezt követően beszélgettünk egyenruhás rendőrbácsival (a kishajó menetrendjéről és árszabásáról), megfogdostuk a rendőmotort és a rendőrautót, megtaláltuk Szentendre egyetlen murvával fölszórt sikátorát, ahol Trambi markolt és dobigált, láttunk mentőautót száguldani és építkezéseket is dögivel.
Szerintem érzékelitek a hangsúlyokat kiemelés nélkül is. Már csak szippantóskocsi és helikopter hiányzott a napból.
A bánatot, mit tán ma érez _ Vukk: Anya, én azt hiszem szomorkásnak születtem. Mindig szomorkodom.
- Én: De min szomorkodsz?
- Vukk: Hát, mindig szükségem van valamire. Valami mindig kell. Meg mindig unatkozom.
- Én: Csak a buta gyerekek unatkoznak mindig. De mire van szükséged?
- Vukk: Hát .. wgy fölfújható medencére ..
- Én: De hát ezt is megunod egyszer. Mindent megun az ember. Igazából mire van legjobban szükséged.
- Vukk: Megígéred hogy enm mondod el senkinek?
- Én: Persze.
- Vukk: Tudod, a Regő most a Kincsőt szereti, pedig a Kincső az mindig blabla stb.
- Én: Azt hiszem, ehhez csak kis türelmed legyen. Ha nagy leszel, lesz majd olyan fiú aki téged fog szeretni meg te is őt. Ez tényleg egy fontos dolog. Szerintem is.
- Vukk: Miért énekeled azt hogy hihihi hahaha?
- Én: Abból a királyfis énekből maradt a fülembe. De hogy abban miért van ez benne..
- Vukk: Azért mert ez a királyfi nevetséges.
- Én: De mi benne a nevetséges?
- Vukk: Hát, az a királyfi bolond. Bolondságokat csinál.
- Én: Höhö. De mire gondolsz?
- Vukk: Látod, te is nevettél. Mondtam hogy nevetséges ez a királyfi.
