vukkok

Trambi a napokban keményfiú. Kifejezetten rossz. Rombol is, és ellenkérelemre se reagál. Hanemsőt röhög rajta. Nemsokára másfél éves lesz, jó lesz vigyázni.

Az asztalterítőt lerángatja, a radiátor tetejét úgyszintén, magnót/tv-t/cd-lejátszót/lámpát etc. kapcsolgat, konnektorba nyúlkál, szemétlapáttal verekszik és pofonüt ha fölemeled, de lehetőleg szemed kicsapja közben.

Széket a mosogatóhoz tolja, fölmászik rá, és a koszos mosogatóvizet lögyböli fakanállal. A motort a szekrényhez tolja, fölmászik rá, és dolgokat rángat le. A szemeteskukát kiborogatja.

Etetés közben kanalakkal a kezében veri az asztalt és kiabál mellé.

Most kifulladtam a fölsorolásban, nomeg épp elaludt, ilyenkor minden egész más. Ha fölébredt, folytatom tovább a lajstromot.

Jól áll a gyereken a kokárda

Illik a fejéhez az aránya

Mindjárt fürdik a nagyvukk, a vizét várjuk hogy optimálisra hűljön, de addig számokat ír mellettem. Meglepetésemre 5-ig leírta őket - csak tükörképként fordítva. Hogy miért pont így? De mind az öt szám következetesen egymás után, szépen kalligrafikusan megfordítva szerepel a papíron. Emlékezetből így jutottak eszébe.

A furulya nem adja könnyen magát, nna. Ma silányul szólt csak, és Vukkocska, aki gyógyulófélben van, kitiltott a szobából, ahol tánczenére karikás gyakorlatokat végzett. A hegyek zenéjéért meg kell küzdeni úgy néz ki tényleg.

Trambi meg egész nap meditatív állapotban lézeng, réveteg tekintettel néz és néha eszik pár falatot, majd kategorikusan levetei magáról két mozdulattal a parteklit, és lődörög tovább. Majd lődörgés során odaközelít a karikával táncoló Vukkhoz, és kiveszi a kezéből a karikát, amit az visszavesz, s Trambi itt hirtelen vált a medutatívból a dühöngő fázisba, fejét hátracsapja és visít és csapkod, Erről a szélsőségekre hajló oldaláról még nem ismertem a kicsi Vukkot, így reménykedem benne, hogy ez csak a gripa múló mellékhatása.

Betegek voltak, meg még mindig azok. Kisvukk nagy türelemmel volt lázas, nehezen izzadt át, de lelkileg jól viselte a gripát, Nagyvukk viszont lázálmokkal és belladonna gyógyszerképi jellegzetességekkel cifrázott változatban szenved, ami már kicsit érdekesebb ügy.

Folyamatosan 39 fokos láza van, már három napja, többszöri átizzadás után, és több éjjel volt már lázas rémálma, rossz emberekről főleg, hol katona akarta lelőni az oviban, hol az udvarban lestek rá félelmetes idegenek. Szerencsére hangos elhessegetésre jól reagálnak ezek a hívatlan fantázialények.

Unott arckifejezés ül egész nap az arcán, ugyanakkor intellektuális magasfeszültségben vibrál. Énekesnő akar lenni, kitalálta, és ezért énekeket kér hogy tanítsak neki, amiket még nem ismert. Tanítónénisen dicsérgeti hogy végre két év után normálisan meg tudom szólaltatni a mapuche furulyát, azt mondja, nagyon jó, ez már szépen szól! Zenéket kíván hallgatni, fürdés közben is kért cd-t, elalváshoz is kért Kalákát. Nagyon felsőbbrendű és kategorikus stílusban kommunikál így lázasan, és néha meglepetésszerűen elnyaffintja magát, de mintha ezúttal nem indulatból csak díszítőelemként.

Öntudatos beteg. Orvosságvizet kötelességtudóan nyeldesi, és bármikor kapható egy lázmérésre. Válogatós, de öncélúan az, csak a válogatósság kedvéért mutogatja hogy amott akar aludni, nem itt! majd fél percen belül elhalóan közli, hogy jaj mégse, mégis itt akar aludni. És ezt lédilájk szeszélyességet az összes elképzelhető dologgal kapcsolatban zongorázza, három napja.

Tűnhet úgy, hogy fárasztó ez. Valamiért mégsem az, de nem az anyai hősiesség, nem is a pótolhatatlan családi segítség miatt, hanem azért, mert nagyon érdekesen kezeli ezt a betegeskedést. Szinte azt mondanám, hogy szórakoztató. Folyamatosan berreg az agya és kreativitása tetőzik a napokban.

De nem mondom, mert azért 39 fokos láz többnapon keresztül nagyon kifárasztja szegénykét, és azért ilyen átszellemülten aranyos.

Trambit ma valaki megkérdezte, hogy hol van anyci orra? Megmutatta. Aztán azt is megkérdezték tőle, hogy hol van a szemem, a szám, a hasam, a kezem, a lábam és a hajam, ilyen sorrendben, és MINDET megmutogatta. Nagyon büszke vagyok rá.

Amúgy voltunk vele a Cimet ovijában játszódélutánon, és ott nagyon rájárt a rúd, valamiért többen is kirángattak a kezéből játékokat meg a fejét csapkodták (volna) meg a szemét nyomták (volna) ki, de ott voltam, és visszanéztem rájuk, így megúszta a természetes szelekciót, viszont még így is sokat sírt. Fura látni, hogy kiköpött angyal kinézetű kislányok milyen náci hidegvérrel tépkednek ki náluk kisebb trambik kezéből játékautókat. Nagy tapasztalat volt ez Trambinak biztosan. Eddig hihette ugyanis azt, hogy csak a Cimet hajlamos az ő szadizására, most már azt is tudja, hogy a Sátán minden angyalarcú gyerekben benne rejtőzik.

A következő lépés az lesz, gondolom, hogy megtanulja, hogyan célszerű kezelni ezt a mindenkiben ott rejlő gonoszt. Már csak azért is, hogy ne kelljen féltenie a játékautót meg a szeme világát. Én bízom a Trambiban.

-Nézd milyen szép csillogós az utca .. hogy csillognak a macskakövek!

-Most hogy elolvadt a hó, lemosta az utcát.

-Akkor már értem, miért van hó. Hogy amikor elolvad, csillogjonak utána a macskakövek.

akkó dekon de most durván im legyen

a hülyéket védik törvényeink úgyis

stílusom védett sávjában morcosan előzök

és fulladva de lehagyom tegnapi magamat

bugyborékzunk flakonhullákkal telt vízben

miközben napjaink lassan tajtékzanak le a Dunán

s lassan a Tiszába ömlik mind a műanyag kín

hivatásőrző házba rehabilitálódni befizetlek én

de aztán már ne kerülj a szemem elé

és a hajad is fogd össze végre mert így megvakulsz

meglátod majd hogy tisztára megvakulsz

a melegvizesüveg pisiként kiömlik az ágyadban ha rugdosod

s ugyan büdös nem lesz de kihűl éjszakára

a hideg meg nagyon kellemetlen éjjel

a hidegben a hülyék is megfagynak ez biztos

kérlek ne légy tehát hülye ne ne

Most hirtelenjében nem emlékszem írtam-e már arról, hogy hetente eljárunk egy borzalmasan burzsoá élményfürdőbe a vukkokkal és anyai nagyszüleikkel. Igaz, hogy pont az ún. élményrészét még nem próbáltuk, mert egyrészt centiméterfüggő hogy kit engednek föl a csúszdára,

bezony, a kicsik mindig kimaradnak az élmény legjavából, és valami 140 (!!) cm fölött jár csak az élmény,

másrészt nem szeretünk ANNYIRA nagyon csúszkálni, hogy ennek hiányát érezzük. Vagyis valami tisztázatlan fölhasználhatóságú úszójegy-bérlettel járkálunk át Dunakeszire erre a strandra; azért tisztázatlan fölhasználhatóságú, mert időnként közli a beléptetőkapuknál ülő valamely hölgy, hogy ezzel a bérlettel csak reggel lehet jönni, vagy hogy ez már lejárt, vagy hogy csak hétközben érvényes, vagy akármi hasonló.

A tízalkalmas bérlet során kitapasztaltuk, hogy bármilyen probléma esetén a technikai eszközökkel és/vagy önjelölt hatalmi szervekkel megszokott eljárást kell alkalmazni, vagyis szigorú és fokozatosan megkeményedő arccal visszanézni, közölni, hogy mi ezzel a bérlettel úszni járunk már a fürdő megnyitása óta és kívánunk ma este is, majd végezetül pár nyomatékos, lefelé irányuló ütést mérni a salterre, kvázi ideges ujjdobolásként. Ezt a sorozatot annyiszor ismételni, amíg be nem értünk, ezt követően sprint a szélrózsa különféle sarkaiban található 4 öltözőszekrény felkutatására, majd be a félhomályos padlófűtéses jacuzzis aromakabinos gőzfürdős gipszmaláj Édenbe, uhh.

Vukkokat persze nem a föntiek érdeklik, s mégcsak nem is a gyerekmedencének keresztelt lábfürdő, hálistennek, hanem a félóránként hullámzó "tengerpart", és a nemtomminek nevezett kombinált medence, ahol van némi pezsgető is, némi körbenusztató is, meg némi zuhanyozó is. Ezeket is zavaró, de tolerálható körülményekként viselik el, és minél távolabb úszkálnak bármelyik ilyen cucctól. Trambi egy-két barna női pofa esetén még kivételt is tesz, de a Vukk mereven elutasít minden ilyen gépi hatást.

Bár a hullámokat kifejezetten szereti. Azok azért kiszámíthatóak, meg azokat a tengeren is szereti.

A hét nagy híre, hogy a nagyobbik Vukk megtanult karúszók nélkül is fönnmaradni a felszínen. Talán már nevezhetném ezt úszásnak is. Nagyon büszke vagyok rá. Trambi meg megtanult egyedül uszkálni karúszókkal, illetve szakszerűen kifújni a szájába és orrába kerülő vizet, valamint vizipólózni nagyfiúkkal.

Új dalt tanultam, amit Nagyvukk már tudott az ovis néptáncról. Állandójan elfelejtődik a dallama és akkor őt kérlelem, hogy juttassa eszembe. Ezen dudorásztunk tegnap este is, hogy zöld erdőbe jártam virágok között/ott láttam egy kislányt koszorút kötött/mondtam neki, hogy!

itt a szöveg is összezavarodik, mert két refrénvariáció van,

kössön nekem is/adok érte csókot huszonötöt is. Neki ez a kedvence, mert csókolkodnak benne, mint a flakonok a kád szélén, meg a Bambi opusz egy modern földolgozásában tavasszal kábé mindenki az erdőben.

De nekem a másik a mániám, mégpedig hogy mondtam neki hogy! milyen aranyos/akkor szép a kislány mikor takaros.

Utána dünnyögve meg szoktam jegyezni, hogy azt meg a jóég tudja mit jelent az hogy takaros .. de most Nagyvukk meghallotta, és odakiáltott nekem, hogy ez olyan kislány aki egész nap az ágyában fekszik! Komolyan elgondolkodtam, mert nem értettem, miért pont erre gondol, bár énszerintem is attól szép a kislány amikor sokat alszik,

de Judit a fölső szobából gyorsabban kapcsolt mint én, hiába, ő is pedagógus, hogy nem takarós az, te, hanem takaros!!

DE azt ő sem részletezte, hogy mi az a takaros, ez most tűnik föl, hehe.