Tegnap visszatoltuk az egyik kölcsön-babakocsit a kovácséknak. Ők épp a Gombában vacsoráztak családilag, így mi is beültünk melléjük egy kicsit. Nagyvukk almalevet ivott, én meg kakaót ittam és fél melegszendvicset ettem.
Utána elindultunk a főtér felé, a kovács tolta a visszakapott kocsiban a nagyobbik őgyereküket, kovácsné esernyőkocsiban a kisebbiket, én meg a mi piros dzsipünkben Nagyvukkot. Ahogy a Görög utcán egymás mellé soroltunk a kocsikkal, valaki fölvetette hogy versenyezhetnénk is.
Én nagyképűen közöltem, hogy egészségesen kiegyenlítetlen erőkkel rendelkezünk, merthogy az én babakocsim a legjobb és a Cicc is könnyű. Igaz, hogy a kovács férfi, de ő tolja a legnehezebb gyereket, és igaz, hogy a kovácsné tolja a legkönnyebb gyereket, de az ő kocsija a leggázabb. Ezzel teljesen fölbőszítettem őket, s egyszerre csak azt látom, hogy mindketten elrohantak a babakocsijukkal. Gyorsan utánuk rohantam hát én is a babakocsival, Vukkocska ijedten fogódzkodott az ülésbe, és már szinte beértem a kovácsot, amikor rájöttem, hogy a Vukk nincs bekötve, és hogy kieshet, ezért a cél előtt pár méterrel megálltam.
Mikor befutott a kovácsné is, gyorsan megbeszéltük, hogy ezt a versenyt majd meg kell ismételjük, de akkor már váltott kocsikkal, hogy mindenki minden kocsit és minden gyereket alkalmazzon, vagyis három a köbön -féleképp variáljuk meg a futamokat.
Később örültem, hogy nem én nyertem, milyen lett volna már, ha leverem a kovácsot, ráadásul magassarkú cipőben, uggyan.
