vukkok

Trambi ma reggel tizedmásodperc alatt sétára öltöztetett állapotban lerántott egy dunsztosüvegben frissen aludni tért tejet az ágy mögötti radiátorról, és ezzel egy másik katasztrófavédelmi kategóriába került át. A folyamatosan pirosan villogó jelzőlámpás kategóriába egész pontosan. Nagyvukk pedig, aki a tej lerántásának pillanatában a szobában üldögélt és lassan ébredezett éppen, de nem lépett közbe, ezennel fölhatalmazást (és ezzel felelősséget is) nyert arra, hogy ő is folyamatosan figyelje és megakadályozza Trambit önmagának és tárgyi környezetének a rongálásában.

Nagyvukk azt álmodta, hogy autóval viszem őt valahova. Képzeld, mondja, álmomban te tudtál vezetni! Autót!

Mondom, én nem csak álmodban tudok autót vezetni, hanem élőben is, csak nem szoktam, meg régen vezettem már.

Hitetlenül néz, szokásosan, deanya, deanya, te nem tudsz vezetni .. anya, te taxis vagy?

Milyen jó rövid és vagány szó lenne ez a "jogosítvánnyal rendelkező autóvezető" helyettesítésére.

Megvan egy Trambi-szó!! Elcsíptük.

Úgy hangzik, gyite.

Várom a tippeket, mi ez?

A város legelitebb cukrászdájába mára bemutató babazenés foglalkozás volt meghirdetve, ingyér. Tíz előtt öt perccel letelefonáltam, hogy tényleg van-e, majd a nyakamba vágtam Trambit és levágtattunk a helyszínre. A szerb templom mögötti részen van egyedül hó már, de ott nagyon sok, így ott gyalogosan kellett mennie, nekem pedig négykézláb, de így is alig tíz perc alatt odaértünk.

Kellemes meglepetés volt - egy férfi tartotta! Mai (meg vélhetően mindenkori) elnőiesedett babaringatós világunkban sztárgyanús minden férfi aki ebbe belevág. Citerát is hozott, gitárt is, valamint kukoricacsöveket, mákbotokat, kolompot és kiscsöngőt (nomeg nagyabonyi toronyórát lánccal) és kiváló tarisznyás-hagyományőrzős típusú játszóházat tartott. A hangja néhol kicsit fátyolos volt, és időnként egy papírsalátába leselkedett oldalt, ebből látszott hogy szűzies kezdő a szentem a szakterületen, de az anyukák ezt megbocsátották neki, a babákra meg alapból nem jellemző a szőrszálhasogató kritikus életfölfogás.

Istók az ölemben ülve szemlélte a pasast, közelebb nem kívánkozott, de valamennyi programpontot abszolválta, vagyis rázott és tört mákfejet, dörzsölgetett kukoricacsövet és be is kapott egy kukoricaszemet (amit én utána kiszedtem a szájából), előbbiért később orron vágott kiscsöngővel, a nagykolomppal elszaladt, valamint megcsapdosta a citera és a gitár húrjait. A végén ajándékba kaptunk három rózsaszínű tökegyforma marcipán macskát, ami kisfiút teljesen hidegen hagyta, de én nagy örömmel pakoltam el, mert a nagyobbik Vukknak viszont ezek biztosan tetszeni fognak.

Hazafelé Istók az Angyal borozónál még teljesen fitt volt, de pár perccel később, a szerb templom mögötti egyik hókupac tetején ismét hirtelen módon bevágta a szunyát. Megint úgy, mint az előző posztban, öntudatlan állapotba került két szempislanás alatt. Ezúttal nem volt szánkóm, így karjaimban vittem haza. Arra sem rezzent meg mikor a kulcsomat keresve ide-oda pakolgattam őt magamon, arra sem, amikor beleakadtunk kesztyűstől a kilincsbe, és arra sem, amikor levetkőztettem és ágyába raktam.

Egyre jobban értem a férfilelket azt hiszem, s ezzel párhuzamosan a tisztelet is növekszik bennem. Ezt cinizmus nélkül mondom.

A hó még mindig és a még mindigtől számítva is már több hete jó nagy, ma van az első nap, hogy az utcán nem tudunk szánkóval lecsúszni, de ez is csak a délutáni eső miatt van.

Istókkal nagy szánkós élményeink voltak. A Kerényi parkban tegnapelőtt lecsúsztam vele egy dobbantókkal megspékelt pályán, úgy pattogtunk mint két kenguru, szerencsére együtt, és alig kerültük el az egyik öntöttvas Kerényi-művet, de mikor végre megálltunk, csak annyit mondott kicsit szemrehányóan, hogy eny-eny. Megkönnyebbülten válaszoltam neki, hogy Trambi te egy hős vagy de anyád mellett nincs is más választásod.

A hétvégén meg hármasban látogattuk meg az internetes oldalak szerint teltházas szentendrei vendéglátóipart, hugom, Trambi és én, de hát féltucat élő turista-lélekkel ha találkoztunk a városban, akkor sokat mondok. Istók a töltésen sokat szaladgált és hóembert is építettünk, de félkészen otthagytuk, és apdejt norbinál ittunk egy kávét. Istók baracklevet ivott és közben szépen ki is olvadt, így nagy nyugalomban ült szánkóra kint, és megindultunk hazafelé. A főtéren egy turistapár mosolygott rajta mutogatva, hogy milyen álmos ott ez a kisgyerek. Én is mosolyogtam és integettem is, ahogy turistákat általában kezelni szoktam. Két lépés se telt el, az Angyal borozó előtt gyermek szeme lecsukódott, ültőhelyében előredőlt, és másodperc alatt mély álomba zuhant. Ráfektettem a szánkóra (ez egész pontosan egy műanyag neonzöld lavórkinézetű fenékcsúszka), egyik keze lelógott, lábát behajlítottam, és hazahúztam. Meg se rezzent, s még az ágyában is két órát aludt utána.

Embere válogatja, kiből mivel lehet az utolsó csöpp életkedvet is kifacsarni.

Asszem ma megtaláltam a nekem valót. Egész konkrétan engem sírba lehet kergetni azzal a feladattal, hogy egy nagymúltú református kollégium támogató alapítványának az egykori öregdiákokat tartalmazó adatbázisát aktualizáljam a visszajövő ajánlott levelek segítségével.

Odáig rendben van, hogy elköltöznek ezek az egykori refis diákok. Én is elköltöznék Olaszliszkáról, ha speciel ott laktam volna valamilyen oknál fogva. De már ebbe is enyhén leterhelő belegondolni, hogy emberek befejezik a gimnáziumot, kikerülnek onnan, mint a jövő reménységei, és lesz belőlük valamilyenné valaki valahol, de ott se maradnak meg, hanem elköltöznek, és nekem, az adatbázisfrissítőnek, talán véglegesen kikerülnek a látókörömből.

De oké, ezt megengedem, én is költözni fogok, ha a Jóisten is megsegít, mégha leveleimet nem is leszek olyan érzéketlen visszaküldetni a hasonszőrű alapítványoknak. Én utánküldést fogok igényelni, mindenképp.

Azonban azt végképp nem tűröm jól, amikor meghal jelzéssel jönnek vissza a levelek. Van köztük gyönyörű történelmi vezetéknév az illetű nagymúltú református városból, de van köztük nálam 5 évvel idősebb, lánykori nevén futó diák is, ami meg mámma kiütötte a biztosítékot, az egy kis cetli volt, ami egy sunyi sima borítékból kiesett, és rajta öreges kézírással azt írta egy szépmagyar névről valaki, hogy "már az Égbe költözött". Rajzolt is mellé valamit, stilizált virágféle, de nagyon remegős.

Külön morbid, amikor gyászjelentés jön egy tucatnévvel megáldott illetőről, akinek aztán beazonosítása végett meg kell keresni a neten fönt lévő tablóját, hogy kiderüljön, a listából egész pontosan melyik ilyen nevűt húzzam ki. A tablón meg általában gyönyörű és csillogó szemű pasikat meg leánykákat látok, amely képek derűje szöges ellentétben áll a kezemben fogott gyászkeretes levéllel. Gusztustalan.

Mindezekhez valamilyen oknál fogva csehtamást hallgatok, akiről továbbra sem viselem jól valamiért, hogy simán meghalt, aztán most fogom föl hónapok után, hogy Balaskó Jenő is meghalt, és azt is, hogy nem tudok megmenteni senkit, még magamat is csak talán, átmenetileg.

Trambusz már szinte folyamatosan beszél, de egyre kevesebbszer mond olyasmit, aminek halványlila köze lenne ahhoz, amire mondja.

Beszédhasználatának első heteiben még mondott olyan jólérthető dolgokat, hogy labda meg vava. Erről legmélyebb álmomból ébredve is rögtön tudtam, mire vonatkozik - dobjam be neki a piros lufit a szekrény mögül, illetve hogy a köcsög szomszéd kutya ugatására ébredtem föl, szépséges édesanyám.

Na most már nehezített pályán kanyarodik a Trambi beszédfejlődése. Amiket mond ugyanis dolgokra, azok sem szótagszám, sem hangalak, sem semmilyen asszociációs ugrás alapján nem hozhatóak kapcsolatba az általam/általunk ismert megnevezésekkel.

Tegnap ebéd közben végiglapozta nekem a Vukk ábécéskönyvét, és minden egyes ábráról rámutatva közölt valamit, amit nagy mulasztásom, hogy rögtön nem jegyeztem föl, de rég nem történt velem ilyen, hogy minden önreflexió és pillanatmegörökítési szándék nélkül ennyire belezuhanjak a jelen pillanatba - csak meredtem a gügyögő gyermekre, aki a képeket mutogatva határtalan önbizalommal elmondott nekem kb 30 féle különböző, számomra teljesen ismeretlen szót, melyek közül voltak 4 és 5 szótagosak is.

Persze, némileg le is alázta ez az eset az anyai hiúságomat, az ember szeretné, ha gyermekének gondolatrezzenésit is értené, nemhogy a jól artikulált és hangosan arcába mondott szavakat, de az egonak így vagy úgy, de a lealáztatás a sorsa a végén mindig. Ami ebből a lényeg, hogy muszáj lesz a telefonomról végre letölteni a videókat meg a fotókat, hogy legyen végre hely az új kincseknek. Köztük a trambi-nyelv első hajtásainak.

Ma Vukkocska rajzát néztem az oviban a folyosón, kicsit kiakadtam, családot kellett rajzolniuk megint, minden áldott évben megrajzoltatják velük, és hát gyönyörű kerek családot rajzolt, mintha hittankönyvből jöttünk volna, apa magassága is jó meg ott is van legelől, aztán mellette én vagyok királynői glancparádéban, aztán a hölgy szintén földíszítve, s végül Trambi, aki biztonságosan kicsi és a szélén van. Ilyenkor szedem össze magam a legnehezebben, úgyértem, ilyenkor lapozok a legkeservesebben agyilag elfele, mert azért a szépet képeskönyvben is elnézi az ember sokáig, hát még így az álmaiból kivágva és közszemlére téve, au.

Ami még meglepő volt, hogy az övé egy szempontból teljesen különbözött az összes többitől. Ő ugyanis a többiektől eltérően kiszínezte a hátteret is, de cakkra egészen. Az álló alakok mögött nagy kék felület volt a tenger a lap alsó felében, és piros és narancssárga volt az ég a lap fölső felében. A képnek címe is volt, Fényképezkedés a tengerparton, a fotót Alpitata készíti éppen.

„Magyarországon kiváló emberek születtek, és külföldön haltak meg.
Külföldön nagy ideák születtek, s Budapestre jöttek meghalni.
Budapest egy nagy idea-nekropolisz."

Már többször a napokban táncoltunk este nagyon jókat. Egy kazettám van, ami ilyesmire alkalmas, vagyis amit mindhárman nagyon szeretünk, ez egy előző életemből maradt örökbecsű darab, a Kolinda Szerelem.

Cimet ruhába öltözik másodpercek alatt, amikor meghallja a zenét, Istók pedig forogni kezd, és addig forog, amíg el nem szédül és le nem ül. Egy darabig kábán üldögél, majd fölkel, és megint forog.

Vukkocska balett és művészittorna és hastánc elemeket vegyít a táncába, érdekes, népitáncra hasonlító lépéseket nem tapasztaltam még nála, pedig azt is tanulja az oviban. Valahogy ez a zene nem hozza a magyar népzene érzést eléggé, vagymi. 

Félóra-háromnegyed órát is mozgunk minden tudatosság nélkül, és ez a rész a legjobb. Aztán általában az történik, hogy kiscsaj magához tér, és elkezd szervezkedni. Istók most ne táncoljon, tedd be a ketrecbe, most csak én meg te táncoljunk. Nem teszem be, mondom, mert jól érzi itt kint is magát. Jó, akkor én meg IStók táncolunk, te ne mozogj, te csak nézd. Ne mozogj, csak nézd! Ne légy despota, mondom, miért ne táncolhatnék én is tovább. Mert most te csak nézel bennünket. És mégis tedd be a ketrecbe.

Itt érzékelem, hogy sürgős fektetési felszólítás ez valójában a gyermektől, és beindítom a folyamatot, ahonnan már visszafelé nincs út - fürdővíz enged, esetleges vacsoramaradékok elfogyasztat, majd zene kikapcs, stb.