Trambusz már szinte folyamatosan beszél, de egyre kevesebbszer mond olyasmit, aminek halványlila köze lenne ahhoz, amire mondja.
Beszédhasználatának első heteiben még mondott olyan jólérthető dolgokat, hogy labda meg vava. Erről legmélyebb álmomból ébredve is rögtön tudtam, mire vonatkozik - dobjam be neki a piros lufit a szekrény mögül, illetve hogy a köcsög szomszéd kutya ugatására ébredtem föl, szépséges édesanyám.
Na most már nehezített pályán kanyarodik a Trambi beszédfejlődése. Amiket mond ugyanis dolgokra, azok sem szótagszám, sem hangalak, sem semmilyen asszociációs ugrás alapján nem hozhatóak kapcsolatba az általam/általunk ismert megnevezésekkel.
Tegnap ebéd közben végiglapozta nekem a Vukk ábécéskönyvét, és minden egyes ábráról rámutatva közölt valamit, amit nagy mulasztásom, hogy rögtön nem jegyeztem föl, de rég nem történt velem ilyen, hogy minden önreflexió és pillanatmegörökítési szándék nélkül ennyire belezuhanjak a jelen pillanatba - csak meredtem a gügyögő gyermekre, aki a képeket mutogatva határtalan önbizalommal elmondott nekem kb 30 féle különböző, számomra teljesen ismeretlen szót, melyek közül voltak 4 és 5 szótagosak is.
Persze, némileg le is alázta ez az eset az anyai hiúságomat, az ember szeretné, ha gyermekének gondolatrezzenésit is értené, nemhogy a jól artikulált és hangosan arcába mondott szavakat, de az egonak így vagy úgy, de a lealáztatás a sorsa a végén mindig. Ami ebből a lényeg, hogy muszáj lesz a telefonomról végre letölteni a videókat meg a fotókat, hogy legyen végre hely az új kincseknek. Köztük a trambi-nyelv első hajtásainak.
