A hó még mindig és a még mindigtől számítva is már több hete jó nagy, ma van az első nap, hogy az utcán nem tudunk szánkóval lecsúszni, de ez is csak a délutáni eső miatt van.
Istókkal nagy szánkós élményeink voltak. A Kerényi parkban tegnapelőtt lecsúsztam vele egy dobbantókkal megspékelt pályán, úgy pattogtunk mint két kenguru, szerencsére együtt, és alig kerültük el az egyik öntöttvas Kerényi-művet, de mikor végre megálltunk, csak annyit mondott kicsit szemrehányóan, hogy eny-eny. Megkönnyebbülten válaszoltam neki, hogy Trambi te egy hős vagy de anyád mellett nincs is más választásod.
A hétvégén meg hármasban látogattuk meg az internetes oldalak szerint teltházas szentendrei vendéglátóipart, hugom, Trambi és én, de hát féltucat élő turista-lélekkel ha találkoztunk a városban, akkor sokat mondok. Istók a töltésen sokat szaladgált és hóembert is építettünk, de félkészen otthagytuk, és apdejt norbinál ittunk egy kávét. Istók baracklevet ivott és közben szépen ki is olvadt, így nagy nyugalomban ült szánkóra kint, és megindultunk hazafelé. A főtéren egy turistapár mosolygott rajta mutogatva, hogy milyen álmos ott ez a kisgyerek. Én is mosolyogtam és integettem is, ahogy turistákat általában kezelni szoktam. Két lépés se telt el, az Angyal borozó előtt gyermek szeme lecsukódott, ültőhelyében előredőlt, és másodperc alatt mély álomba zuhant. Ráfektettem a szánkóra (ez egész pontosan egy műanyag neonzöld lavórkinézetű fenékcsúszka), egyik keze lelógott, lábát behajlítottam, és hazahúztam. Meg se rezzent, s még az ágyában is két órát aludt utána.
