Vukk megtanult olvasni! Sőt lassan írni is tud, már leírta kis cetlikre az összes Szuperkuka nevét (ld. Alma együttes diszkográfia), és rajzszöggel feltüzdelte az ajtómra.
Trambi meg egyre többet beszél, legkiválóbban azt tudja mondani, hogy "menj innen!!!" Meg azt, hogy "gyere ki, szööörny!"
Én írni és beszélni egyre kevésbé vagyok motivált, emberi beszédet hallgatni és szöveget olvasni pedig már kifejezetten utálok.
Nyárelején történt még hogy a Vukkocskát kinézte menyétjelöltnek a tűzrókák édesapja. Nevezettekből kettő van, egyformák, vörösek és hiperaktívak, egy hívő katolikus nagycsaládban a legifjabbak, és a hírük a katolikus óvodában már olyan jellegű volt, hogy a katolikus iskolába minden protekció és (p)referencia és promóció és féltucat jótanuló idősebb testvér ellenére sem vették föl őket. Tulajdonképpen nem meglepő, hogy atyjuk értős szemmel azonnal fölismerte Vukkban a hasonszőrűt, nekem mégis kicsit korai témafölvetésnek tűnt ez nyárelején.
Holott vélhetően sosincs korán elkezdeni megbarátkozni egy tűzróka-mint-parti gondolatával.
Hintázik a Pite meg a Cimet.
Vágtatva jön a kutya, megesz.
Ugrabugrál leesik a fenek.
Trambinak a középső sor a kedvence, és azt ő is mondja, meg a végén azt, hogy hamm. Vukk természetesen a fenékkel kapcsolatos részt hangsúlyozza előszeretettel, bár a kutyavágtatós sort ő találta ki egészében.
Trambi úgy számol, mint Micimackó: egy, kettő, hét, hat, hét!!
Mondja, hogy néni, pápá. szia, viszlát.
Ki is javít maga körül mindenkit. Nem naagy dudu, nadudu!! Nem Istók, Pitta!!
Cimet ugrál az ágyon, majd egyik ugrásra való előkészületében rászól a mellette óvatoskodó Istók: Vigyázz Tice Pitta!
Istók, hol a cumisüveg? kérdi Alpitata kicsit önmagától de hangosan, de címzett kis gondolkodás után válaszol: Elbújt.
Nincs jobb mint egy vadóc vukk lábmelegítőjének lenni elalváskor. A hasnak mint olyannak egy értelmes hasznosítása végre. Ha már se evésre, se offenzív nemzetpolitkára nem használom eléggé.
Fenyegetettség-érzéssel tölt el az ősz sunyi betüremkedése a nyaramba.
Megkezdődött Vukkok beovodázása.
Aktuális szakdolgozatom kísérteties árnyéka materializálódni vágyik. Egyelőre nyilván csak fojtogat, mint minden olyasmi, amivel nem néztünk szembe - ha testet ölt végre, akkor nekiugrok és megküzdök vele, meg én. De ehhez még nem fojtogat eléggé, vagyis csúnya heteink következnek.
Munkaügyi izgalmak és felelősségtudatossági gondok is szorongással töltenek el.
Kényelmes ugyan két különnemű vukk boldog anyjának lenni, meg tudom mivel jár egy ilyen vukk-létrejövési procedúra, mégis feszeget belül egy harmadik vukk iránti vágy. Elnyomom jó erősen, de le nem hazudom.
Szomorkásfeszült pofával járkáltam tehát a hétvégi Nagy Helyi Fesztiválon is, ettől a kedvenc festőm fölbuzdultan jelentkezett a lelkigondozásomra és magára régóta várató körbeudvarlásomra. Ámde közös napjaink meg vannak számolva, mert a festők rossz időben nem a főtéren lopják a napot. Nameg én most jó ideig kerülni fogom a főteret, hiszen szebb messziről rajongani, mint pőrére lelkizni, nemde.
- Most meg játsszunk valami mást!
- Jó .. Most azt játsszuk, hogy kövekből kirakok egy betűt, és te fölismered. És mondasz vele három szót is.
- Jaj de jó, jaj de jó! Ez a Móric betű! Mmm!
- Igen, ez em betű. Mondjál akkor szavakat vele.
- Mmmm .. garázs!
- Nehm .. mondj állatot mondjuk .. nézd csak, ez itt például?
- Mmmm .. csíkos!
- NEhmm .. ez egy macska .. mmmacska! Mondj egy másik állatot légyszíves! A plüssök közt van több mö betűs is, nézd csak.
- Mmmm .. mikiegér!!
- Mmondjuk ... esetleg még valami?
- Medve! Mókus!
- Jó, nagyon jó, nagyon ügyes! mmost én bemmegyek egy kávéért, addig találd ki mi mást játsszunk..
Kevés szebb reggelem volt a mainál. Pedig voltak már szép reggeleim.
Trambi fél 8-kor kedves dörmögéssel fölébresztett, megreggeliztünk, majd egy labdával útnak eredtünk a világba. A könyvtárba gondoltam menni, de Trambi Zámbóék sarkánál mást gondolt, és az Angyal utcába lerúgta a labdát. Utána eredtünk, de a labda gyorsabb és rafináltabb volt, és az utca végén jobbra kanyarodva eltűnt a szemünk elől. A régi dézsmaházból (avagy a Kakavárból) kipattant egy ember, és a labdánk után rohant - mire lihegve leértünk az utca aljába, már széles vigyorral hozta is vissza, és mentegetőzve mondta, hogy csak azért kapta el, nehogy egy autó elüsse .. de hiába mentegetőzött, mi már egyrészt fölismertük, hogy ő a mindig morcos szennyvíz-felügyelő, aki a kanalizációt kavargatja minden áldott nap az utcában, másrészt láttuk, hogy milyen gátlástalanul és fölszabadultan szaladt a guruló labda után, úgyhogy nekünk már hiába mosakszik, mostantól ő is a barátunk.
Aztán végigrúgtuk a labdát a még harmatos és magas füvön a Czóbel-parkban, végig ki a régi hajóállomásig, ahol leültünk a Duna mellé, és először a labdát mostuk meg, aztán pedig a lábunkat tettük bele a vízbe, és jó sokáig nem is fért közel semmilyen tudatosság meg terv meg reflexió meg gondolat hozzánk, totálisan szabadok voltunk.
Hazafelé már eszembe jutott a kérdés, hogy miért nincs tele ilyen szépséges augusztusi reggeleken a Duna-part lábukat áztató, netán fürdőző emberekkel? Mi egyéb értelme lehet a létezésnek mint napsütötte Duna-parton ücsörögni reggel? De a valódi kérdés persze nem ez, mert mások jóléte azért igazából nem érdekel. A kérdés az, hogy én valóban valódi munkába akarok-e állni szeptembertől, amikor pedig kacsákat is lehet nézni a Dunában? A Pittával való focizásról nem is beszélve.
Itáliában egy gyárban faragták testembe a grafitot.
Orrom, akármit is mondatnak velem tollba,
nem nő hosszúra. Valódi fabábú vagyok.
A tündérekben hiszek, de élő szívet
a világért nem kérnék tőlük!
Épp elég ezt a rengeteg érzést meg szenvedélyt
magamból kiírni másét. Saját nem kell!
A gyálai határátkelőhelyen jöttünk át, ahol megállt az idő. Míg Röszkénél magyarul tanulnak buzgón a szerb határőrök, itt egy vadrác majompofa fogadott minket a lenti oldalon, aki nem tudta kiejteni az ékezetes és duflabetűs neveket, illetve Lejlának olvasta Trambi második nevét.
Mondjuk én azóta is nehezen bírom ki hogy ne mondjam ki ötpercenként ezt a nevet hogy Leila. Leila!!!!!!!! Ha szétszakadok, sem jut eszembe legvadabb álmomban sem, hogy a Lélt valamikor majd egy szerb határőr Leilának fogja értelmezni.
