Fenyegetettség-érzéssel tölt el az ősz sunyi betüremkedése a nyaramba.
Megkezdődött Vukkok beovodázása.
Aktuális szakdolgozatom kísérteties árnyéka materializálódni vágyik. Egyelőre nyilván csak fojtogat, mint minden olyasmi, amivel nem néztünk szembe - ha testet ölt végre, akkor nekiugrok és megküzdök vele, meg én. De ehhez még nem fojtogat eléggé, vagyis csúnya heteink következnek.
Munkaügyi izgalmak és felelősségtudatossági gondok is szorongással töltenek el.
Kényelmes ugyan két különnemű vukk boldog anyjának lenni, meg tudom mivel jár egy ilyen vukk-létrejövési procedúra, mégis feszeget belül egy harmadik vukk iránti vágy. Elnyomom jó erősen, de le nem hazudom.
Szomorkásfeszült pofával járkáltam tehát a hétvégi Nagy Helyi Fesztiválon is, ettől a kedvenc festőm fölbuzdultan jelentkezett a lelkigondozásomra és magára régóta várató körbeudvarlásomra. Ámde közös napjaink meg vannak számolva, mert a festők rossz időben nem a főtéren lopják a napot. Nameg én most jó ideig kerülni fogom a főteret, hiszen szebb messziről rajongani, mint pőrére lelkizni, nemde.
