Pitta pókembere meg odébbállt. Amúgy is láthatóan kalandor természetű volt, hozzánk már félnyakkal került egy orvosi rendelő hűtőszekrényéről. Azt hiszem, ez mindent elárul a jelleméről.
Egész sokáig bírta nálunk azt hiszem. Pitta nagyon szerette, ezt ő is érezte. Talán vele aludt legtöbbször a LEGO T-rexen kívül. Aztán filmeket is néztek együtt hasonló pókemberekről, és ahova csak volt értelme, Pitta magával vitte.
Aztán tegnapelőtt elszakadt nála a cérna. Hiába, hajtotta a vére. Először a rendelőbe menet ugrott le a babakocsi karfájáról egy óvatlan pillanatban, de két holland turistanőtől Pitta még visszakérhette. Utána viszont már úgy pattant meg, hogy egyikőnknek se tűnt föl, s aztán már nem találtuk meg. A sétálóutcán lóghatott meg, s már minden bizonnyal egy repülőn ül valami távoli desztináció felé.
Pitta hősiesen reagálta le a hűtlenséget. először racionálisan közelítettük meg a dolgot, és azzal nyugtattuk meg egymást, hogy Nannya tudja, hol lehet ilyet venni.
De úgy öt perc múlva külön külön rájöttünk, hogy ez nem ilyen egyszerű, hiszen ez a pókember egy valaki volt. Egy konkrét személyiségű játék, akihez kötődtünk. Pitta magát vádolta, hogy talán nem játszott vele eleget, és azért ment el. Vagy azt hitte, hogy nem szereti eléggé, mert sérült a nyaka. Pedig annyi mindent akart még vele csinálni, mondta Pitta, és nekem szakadt meg szívem.
Így az E-bayen ma sikeresen megtaláltam az ikertestvérét, aki Angliából nemsokára megérkezik. Már nagyon várom.
