Igen, ezt is be kell ismernem, hogy elbillentek az arányok. Több a férfi-elem körülöttem, minthogy leóka fiú, és ennek már tapasztalom nyomait.
Azt el kell mondani itt, hogy csak Pitta akart tiszta szívből és egyértelműen fiúbabát. Sündörék bevallottan vagy nem, de főleg kislányt szerettek volna, Cimi hangosan és imádságos lelkülettel lányt kért tőlem is és a Jóistentől is, én meg hol fiút vártam, hol lányt, de persze éreztem-hogy-fiú.
Cim és Pitt időnként nyíltan vagy egymás háta mögött, de megkörnyékeztek engem, hogy ugyan legyen már fiú/lány a baba. Nehezen, de nem voltam megvesztegethető.
Lényeg, hogy mintha több fiús kérdés merülne föl mostanában, mint korábban. Pitta például az izmait nézegeti a tükörben, és arról kérdezett tegnap, hogy melyik gyakorlat melyik izmokat erősíti. Az úszás, amire egyedül jár mint sportra, szerencsére minden létező izmot erősít szerintem, megnyugtató volt ebben maradni, és megmenekülni attól, hogy valami plusz különórát kelljen keresgélni neki a bicepszek fejlesztése végett.
Úszásról jut eszembe, hogy az izmok erősítésén kívül egy férfi nyilván nyerni is akar egy sportban - ez nem könnyű, ha a versenytárs 4 évvel idősebb és pont Cimi az, akibe szintén szorult versenyszellem. Ezt csak kreatív módon lehet megoldani, Pitt tehát a vizesnyolcas nagymedencéjéből félúton kipattant, odarohant a végéhez, visszaugrott a vízbe, és üvölteni kezdett: "ÉN NYERTEM!!!"