Leóka tegnap betöltötte a negyedik kilóját, ünnepeltünk, ma sem hagytuk abba az ünneplést. Kávéval, csokival, babatáppal, mindennel, ami olyan jóleső eltévelyedés a keskeny ösvényről.
Euróvízióval is ünnepeltünk, vagyis azzal csak én, Pitta és Cimi. A szakállas nőt épp lekésve rohantam a tévé elé, hogy vukkok lelki üdvét megóvhassam, no de hát erről ugye lekéstem. Ők kellőképpen meg voltak már zavarodva, én meg nem tudtam jobbat kitalálni, mint hogy ez egyfajta betegség, ami igen ritkán fordul elő, szóval szóra sem érdemes.
Mivel érezhetően tényleg nem váltott ki belőlem az illendőség által megkövetelt mértéknél nagyobb fölháborodást az élelmes transzművész (mivel lekéstem ugye a látványt), ezért le is csengett mára a füstje. Pittát az jobban fölizgatta, hogy Cimi meg én kicinkeltük az ő favoritját, aki ha jól emlékszem, az örmény induló volt, Aram MP3.
Ma meg, mire kiborultam volna, hogy úristen mint néztek ezek mi lesz velük így, Pittát már a bodybuilderség kezdte érdekelni, és közölte, hogy ha nagy lesz, bodybuilder akar lenni, így rögtön választási opcióm is lett, hogy milyen jövőt tartok sötétebbnek a fiaim számára, a homokosat vagy testépítkezőset.
