Eljutottunk a vasárnap hajnali 9-es misére. Nem jószántamból, ezt remélem nem gondolja senki. Egyszerűen csak az volt, hogy Trambulin negyed nyolckor fölvert Vukkot s engem, a házban viszont előző esti öccs-buli vonzataként féltucatnyi ember aludt különböző helyeken. Vukk félálomban és a kialvatlanságtól idegesen elindult, hogy az alvó másnaposakon átgázoljon, úgyhogy jobbnak láttam gyorsan elpucolni valami konkrét hely irányába, az otthonunktól minél messzebb.
Elmentünk tehát a templomba. Totálisan tömve volt, észrevételeim alapján álmosságtól kókadozó szülőkkel és virgonc gyerekekkel. Trambulival be s fértünk, mert ülőhely nem volt, még babákkal is álldogálltak többen. Vukkot így behajottam magát az első sorba, én meg kint megetettem gyümölcsdesszerttel a koránkelőt, aki utána szépen el is aludt a kocsijában.
Ahogy vége felé hajlott a mise, Vukk kijött, és hangosan közölte, hogy ez nagyon rossz volt, és többet ne jöjjünk ide. Sietősen elkoordináltam magunkat a katolikus tömegtől, majd persze érdeklődtem, hogy mi történt vele odabent, hogy erre a véleményre jutott. Kérdezem, nem jó dolgokról beszélt a pap bácsi? De, jól beszélt. És a Péter testvér is ott volt. Hát, mondom, akkor az a baj, hogy nem volt elég ismerős? Nem, volt egy csomó ismerős. Az ovodából ott volt a Gellért is. Hm, mondom, akkor épp ez volt a baj, hogy ott volt a Gellért, akivel nem vagy jóban mostanában? Nem, a Gellért messze ült.
Abbahagytam a meddő tippelgetést, és csöndben maradtam. Képzeld, mondja, ott volt a Péter testvér, de nem volt ott a Julián atya. A Julián atya most már egyáltalán nem jön, és szomorkodva ballagott mellettem. Mint egy kis Lavinia Tarsin.
Radikálisan reagáltam a katolikus papba való romantikus érzések befeccölése ellen. Figyelj, mondtam, a Julián atyát a főnökei elhelyezték máshova, egy másik templomba. Ide pedig jönni fog egy másik helyes atya. Vagy egy harmadik. Akármi lehet a neve. Lehet hogy Laci atya lesz. Vagy Sándor atya. Vagy Norbi atya. Meglátjuk, ha majd megérkezik. A lényeg, hogy sok helyes atya van.
Igen? mondta. Jaj de jó, akkor majd jön másik atya nemsokára! és elengedte a szomorúságot. Aztán meg ahogy sétáltunk kerülőúton hazafelé, az új skanzen pékségbe betértem venni édes péksüteményt, és megpislantani az új helyes péksütiárust. De pofára estem, úgy tűnik, áthelyezték őt is valahova. Azért az ízes levél tökéletes volt.
