- Hogy mondod el Kate-nek, hogy félsz éppen?
- Kétféleképpen.
Pitta ugyanezt teszi, csak sokféleképpen, s minden este, mminden este. Nem titkolt célja, hogy velem aludjon, s fő érve emellett, hogy fél. Leszoktam már a rafinált fajtájáról, ezért történhetett meg, hogy ellágyultam elsőre, amikor így szólt:
- Én kicsi vagyok és félős vagyok, a te ágyadban szeretnék aludni.
Élő lelkiismeretem és józanabbik eszem, Cimet is ott volt ezekben a sorsfordító pillanatokban, de a jóégértiezt, ő is ellágyult, és nem szólt rám, hogy kapjam össze magam. Ezt most keservesen bánjuk mindketten, mert Pitt a velem alvásra úgy rászokott mint torkos borz, és egy kínossá fejlődő együttaludt hét után tértem magamhoz. No, nem azért volt kínos, mert mániásan egyedülalvó lennék vagy nem lenne édesebb látvány egy 3éves rajongó tekintetű krapek lecsukódó pilláinál, nem-nem. Az sem viselt meg, hogy egyszer lepisilve ébredtünk, és azt sem vettem magamra, hogy időnként arcon rúgott legszebb álmaim közepette, nem-nem.
A kínos az volt, amikor ráébredtem, hogy egy imádnivaló manipulációs szakember áldozata vagyok, és a dolgok nem jó irányba indulnak el, ha ezt nem kezelem ennek megfelelően.
Nincs bajom azzal, hogy egy gyerek hozzámbújik éjjel ha rosszat álmodott. Vagy bárki bárkihez odabújik félelmében. Azért vagyunk a világon hogy megvigasztaljuk egymást, Nagyon szép dolog ez, és felülírja a szabályokat és a társadalmi normákat, amikor valaki odabújik hozzánk megnyugtatásért.
A bajom azzal van, amikor ez cigányútra megy, és úgy marad. Gyakorlattá válik. Ne szokja meg, hogy csak akkor nyugodt az álma, ha bebűvölte magát az ágyamba. Tudjon boldogan és bizalommal egyedül elaludni, ott úgyis mind egyedül maradunk.
Ezért tegnap este Pitt már a saját ágyából záporozta rám érvei sokaságát, de így is nehéz volt meggyőznöm. Meg kellett többször is ígérnem, hogy nem oltom el a villanyt, és hogy nem jön szellem ma este. A kegnehezebb az volt, amikor közölte, hogy ő nem kíván bátor lenni, ő félős szeretne maradni - itt párnába fojtottam a röhögést, s utána perfekcionizmusában bízva elmondtam, hogy nem lennék jó anyuka, ha megtanítanám neki az egyedülevést, a fölöltözést, a számolást, stb, de épp a bátorságot nem.
Ő ezt elfogadta, és rezignáltan elaludt. Igazából már 11 óra volt. Én ma már nem tudom, jól gondolom-e ezt, hogy bátornak kell lenni. De ha már így, akkor így.
