Picike súlgyarapodott, már fél 6, hossza 65. MA végre ténylegesen elérte a lábujjait, és beléjük is kapaszkodott rendesen. Máskülönben meg (Omi szavaival élve) "főszokott", vagyis időnként lehetetlenül letehetetlenkedik. Így egész ebédcsinálás alatt az egyik oldalamon lógott, csak intenzív forralásos-csapkodós részeknél pakoltam le.
Cicc nagyon össze akar hozni Karakkal, ma közölte, hogy ő a legjobb és hogy szerinte hozzá kellene feleségül mennem, de tényleg. Őszintén örültem ennek a javaslatnak, sőt, személyes sikeremként könyveltem el. Persze, Karak sikere is, rendben.
Tegnap Karakkal többórás sétát tettek a Duna-parton, és ez idő alatt valamennyi bennük rejlő exchibicionizmust és egyéb energiákat le tudták vezetni, kislány derékig sáros lett. Karak a legszebb fekete kabátjában jött, és annak érdekes módon a bélését sározta össze, ezt én nem is értem. És azok alapján, amiket meséltek, hogy négykézláb másztak a fűben, vadkacsára vadásztak a vízben, illetve tisztelegve sorfalat álltak meglepett polgároknak, szóval én örülök, hogy nem voltam ott. De annak is örülök, hogy ők meg ott voltak, mert ők meg szeretik együtt csinálni a fesztivált. Mégha ezt nagyképűen performansznak is hívják. És e másságok szerető elfogadása révén nagyon egészséges érzésekkel búcsúztunk el este Karaktól.
Leányka azt is naponta többször elmondja, hogy nagyon szeret engem, és hogy néha ugyan veszekszünk, de aztán meg kibékülünk. Én ezt is szeretem hallani, bár ezt nem sikerként élem meg, hanem érzelmi érettségnek és kedvességnek tartom tőle. Persze nagyon jólesik attól.
