Azt felületes rámnézésről is sejtheti bárki, hogy a zöldséges témát nem hagytam annyiban.
Ma tehát ultra fresh piaci spenótot főztem a gyanútlan vadállatoknak. A kisebbiket délelőtt megtömtem saját előállítású ultra bio tejjel, meg a kedvencével, Nestlé áfonyás almával, a nagyobbiknak meg ovodai szünet révén játszótársa volt, Veronika, és ezért nem figyelt föl az ultra strong spenótbűzre. Amikor Veronikának el kellett mennie, akkor már nem lehetett eltusolni a spenótot, és beszélgetni is kellett róla, hogy miért épp ezt csinálok, mondom, mert ez finom, én nagyon szeretem. De akkor is szerettem, amikor akkora voltam, mint ő?Mondom, akkor is, a kedvenc ételem volt a spenót. Hát, de ő ezt nem szereti. Hm, mondom, de ettől erős leszel (ezt nem lehetett kihagyni, ha már ennyire mélyen benne vagyunk..). De ő nem akar erős lenni, ő gyönge szeretne lenni.
A kis liliomszálat tehát elvittem aludni, stílszerűen karjaimban, és visszatértem a zöld borzalom pépesítéséhez. Pótolhatatlan nagyanyjuk ötlete volt, hogy szantjánoskenyérporból készült kásával ötvözzem a pépes spenótot, ami így normál gusztus számára valóban ehetetlen ízű lett, vagyis hoppá, nem is - nagyrabecsült tolna megyei kollégám cukros spenótjára hasonlított egész kísértetiesen. És minthogy a kolléga gusztusával ezt leszámítva nincsenek bajok, bízvást reménykedhettem abban, hogy a szentjánoskenyérrel édessé puhított spenót betölti tisztét, úttörő zöldségként beküzdi magát Trambi kajarepertoárjába.
A biztonság kedvéért azonban dalra fakadtam, már az e ebédelőtti ima és az első falat közt. Malacka kedvencével kezdtem, egy Karády-nóta refrénjével (Ne nézzen így rám/a gyönyörű szemével/A szívvel játszani/jaj, nem szabad..). Ettől valamiért elolvad mindig, mondjuk nagyon szívhezszólóan tudom énekelni, az is biztos. Ezt követte a Honvédbanda szól a Stefánián, majd az utolsó falatoknál a Megfordítom kocsim rúdját. Lényeg a lényeg, a spenót mind elfogyott. Szégyen az erőszakosság, de hasznos.