Tehát a centrum és a periféria meg az idő.
Vukk és én sétálni indultunk Becsén, egyszerű prózai kalandvágyból. Ómi kíváncsiskodott, hogy hova megyünk, mondtuk, hogy a Holt-Tiszára. Ómi kevéssé támogató kedvében lévén legyintett erre, hogy a Döglött-Tiszára? oda már minek mentek, ott csak cigányokat és szemeteket (sic!) találtok. Mondtuk, kiválló, mink akkor ezeket most elmegyünk megnézni.
A Holt-Tiszára úgy kell menni, hogy a Republikanska utcán a sógor háza felé megyünk, nem a város felé. A helyi történések sűrűjéből egyértelműen kifelé vezet ez az irány, erre van a temető és Magyarország is, napjainkra a sógor elvált a nagynénémtől, aki meg rokon lakott valaha errefelé, már mind meghalt.
Végigballagtunk hát az utcán, és kikeveredtünk a holtág mellé, majd a keskeny földhídat is megtaláltuk, ami átvezet a túlsó partra, ami már egyértelműen periféria - kanálisszag terjeng és nincsenek utcanévtáblák, pár ház az egész, s utána már csak szállások és sás és nád van, meg ismeretlen irányokba induló földutak. Már attól izgatott vagyok, ha elgondolom mindezt, mert én a Végtelent egy alföldi földút formájában tudom egyedül értelmem számára megragadni.
A földhídon találtunk egy pecázó cigányt, és jól is tettük, hogy jól megnéztük, mert többet utána nem láttunk egy szálat se. Ugyanitt a vízben műanyag szemeteket is leltünk, de tényleg nem sokat, meglepően nem sokat.
Vukkot a nádas izgatta leginkább, meg a cigányember is, és ő nagy várakozással volt, hogy majd még találunk cigányokat. Én a nagy Tiszára meg a töltésre akartam kijutni végsősoron, mert emlékeztem, hogy oda is vezet egy földút, de nem volt egyértelmű, hogy melyik, és eddig életemben egyszer jártam arra, akkor meg nagyon nem a Végtelenre figyeltem.
Jött három kislány, akikkel beszélgettünk.
Jött egy barna ember biciklin. Ez cigány, ez cigány? rángatott Vukk. Nem! böködtem vissza. Tessék mondani, beszél magyarul? Kicsit, igen. Merre lehet kijutni a Tiszához? És vannak e erre kóbor kutyák? Pasas rámutat a legizgalmasabb, csupanádas útra - Ott kimentek, sokat-sokat a sárga kućáig (ház szerbül) a töltésen. Nem, nincsenek kutyák, nincsenek. Vukk csak lesett. Most akkor vannak kutyák vagy nincsenek?
Én röhögtem, de aztán felelősségteljesen és racionálisan, Vukk épségét szem előtt tartva úgy döntöttem, hogy tűző napon víz és sapka nélkül nem rángatom bele Vukkocskát egy többórás gyaloglásba, így a sörgyárnál visszakanyarodtunk a civilizációba. Onnantól aztán minden egyre gyorsabban és kattogósabban zajlott.
