Szánkóztunk Trambival, olyan szép volt a hó. Az udvarba gondoltam csak kiengedni, amikor már sokadjára hozta oda nekem a hócipőit, de az udvaron ő a kapuhoz ment és megfogta a szánkót is, ebből azért még én is értettem.
A Kerényi parkig elhúzigáltam, illetve mentünk is sokat, mert rövid a szánkó zsinegje, aztán ott jöttem rá, hogy nagyon meredek a domb, Trambi még kicsi ehhez. De ha már elkínlódtam magunkat szánkóstul odáig, akkor valamit kellett virítani is, ezért beleültem a csúszkába, Trambit előrevettem, és gyí.
Sokkal meredekebb volt a domb csúszva, mint kinézett föntről, és törtpillanatok alatt arra is rájöttem, hogy lefékezni sem tudom, ezért aztán meg se próbáltam, hanem mentünk. A kávézót kikerültük, a fáknak se mentünk neiki és szépen becsúsztunk a hinták s a kávézó közé.
Trambi érdekes nem sírt, ettől bátorságra kaptam, és még háromszor fölcipeltem és lecsúsztam vele, majd miután egy kis hintázással kipihentük a dolgot, még egyszer lecsúsztunk egy arra tévedő kisfiú és hozzá tartozó apuka unszolására. Utólagosan erős a gyanúm, hogy versenyezni akartak, és azt hitték a nyomorultak, hogy mert én lány vagyok, a Trambi meg baba, könnyű sztori leszünk - hát, 10 méterrel messzebb csúsztunk, mint ők, és sokkal gyorsabban is.
Aztán nem akartak többet csúszni, mi pedig hullafáradtan hazaballagtunk. Vinni már sokat nem bírtam, így sétálnia kellett, de nem bánta.
