Két nagy dolog történt ma, egyrészt megérkeztek az állatok Dél-Amerikából, őz és róka, akiket Karak irányított hozzánk, és Vukica annyira örült nekik, hogy le se tudom írni, már attól féltem hogy tégla esik a fejünkre, annyira nagy és győzedelmes volt a boldogsága, másrészt meg elöször sikerült este együtt imádkozni hangosan és szépen, még értelmesen is szólt, meg bennem sem voltak cinikus felhangok közben, csak egy nagy köszönet-érzés (meg nyilván soksok kívánság).
Ez utóbbiban része lehet a holland missziós lelkésznek, akit két hete hallgatok, városunkban ugyanis elaludt a gyülekezet, és szerencsére ez nem csak nekem tűnhetett így, mert a presbitérium meghívott egy négyhetes missziós blokkal házaló hollandust, hogy jöjjön el ébreszeteni. Hát, nekem egy kisebbfajta ébredésem már biztos hogy van tőle - meglátjuk, milyen mélyre gyűrűzik ez be aztán rigid kálvinista lelkembe, amit már semmi sem mozgat meg.
Vagyis ma egy dolog megmozgatott, azt mondta a szemembe valaki, aki nem ismer, csak szinte látásból, hogy szép vagyok. Hihetetlen, de majdnem annyira örültem ennek, mint Vukk a plüssállatoknak. Az meg még hihetetlenebb, hogy ettől függetlenül a hitbeli ébredési folyamatom izgat most a leginkább.
Megjegyzésr4e méltó lehet még, hogy mintha a hetekben kevésbé utálkoznék a jólsikerült anyukákkal, akikkel összehoz engem a rosszsorsuk, és párral még beszélgetésben is találtam magam - szigorúan nem gyerekekről témázva természetesen, hanem épp minden egyébről. Akik nagyon közel kerültek már hozzám, velük már babadolgokról is esik szó, de csak óvatosan szőrmentén, nem fősodorban, istenments.
