Valamelyik nap két pillanatra hagytam őket magukra, de mire beértem, már mit láttam: Cicc egyik cuclijával (a "nami" nevű eszközzel) betömte a baba száját, másikról bőszen magyarázott valamit, a kiságy meg teleborítva kis matricákkal. Gyakorlatilag egy doboz matricát a Trambi fejére borított puszta kedvességből, majd megnyugtatásául saját finomra rágott cucliját bocsátotta rendelkezésére.
Trambulin utálja a cuclit, de Cice magyarázatára annnyira kíváncsi volt, hogy nem konfrontálódott és nem köpte ki a kéretlen jótékonyságot, csak féloldalasan a szája szélére nyomta és kilógatta enyhén. Hogy azért ott is legyen, de ne is legyen ott.
Cice konklúziója a Trambulinról: nagyon kis édes ez a baba, éppen olyan, amilyet akartunk! (Annyira megnyugtató ilyesmit hallani. Van értelme s megerősítő szóhasználatnak, ebből is azt veszem észre, mert akárhányszor mondja, mindig annyira őszintén mondja és én mindig nagyon örülök neki. Jó érzés azt hallgatni, hogy valamit jól csináltunk.)
