Eric Berné-t olvasok, és ki vagyok borulva. A felismerései miatt. Tudom, hogy ezeket már az ókori görögök is tudták, meg rajtuk kívül is éppen mindenki, aki bármilyen egyetemet elvégzett, de nekem ezek most újak és elgondolkodtatóak.
Mondjuk az is igaz, hogy a múlt héten Elfriede Jelinek borzalmas Zongoratanárnője is mondanivalóval bírt a számomra, majd rákövetkező napokban Szabó Magda Régimódi története váltott ki többnapos omniscientális egodilatációt, de Berne-s cucc más.
A Sorskönyv című remekműről van szó. Miről is szól? Röviden arról, hogy vannak nyertesek, nemnyertesek és vesztesek, és az alapján tartozunk egyik-másik-harmadik csoportba, hogy szüleink milyen sorskönyvi parancsokat illetve engedélyeket írtak elő a számunkra, milyen sorskönyvvel eresztenek útra minket a genetikai örökségen túl. Egy tömör szlogen a sokból, amiket kifejt Berne: egy gyerek az ellenkező nemű szülőtől tanulja meg, mit akarjon elérni élete során, és az azonos nemű szülőtől azt, hogy hogyan érje el.
Mindez persze nem azt a célt szolgálja, hogy minden tyúkszemünkért ezentúl egész konkrétan tudjunk mutogatni a családi ebédek alkalmával, hanem csakis azt, hogy saját gyerekeinket minél kevesebb buta és önsorsrontó előírással terheljük, s minél több kreatív engedéllyel.
Úgy érzem, későn olvasom ezt a könyvet, de legalább valamennyire még időben. (Ez a "legalább" egy tipikus nemnyertes szöveg egyébként a könyv szerint. De legalább nem vesztes .. )
